|
|||||
 |
kronológiák | » kisebbségtörténeti kronológia | |||||||||||||||||||||||
 |
|
||||||||||||||||||||||||
| találatszám: 12 találat | lapozás: 1-12 | ||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| észrevételeim vannak  | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Névmutató: Mincu, Ion 2006. december 14.A csíkszeredai Máthé Zoltán gyergyóremetei terve nyerte Bukarestben a 2006-os Építészeti Biennálé egyik különdíját. Nyert egy másik erdélyi is, Kim Attila, belsőépítészet kategóriában. Máthé Zoltán egyetemi tanulmányait 1987-ben Bukarestben végezte, a Ion Mincu Építészeti Egyetemen. /Horváth István: Interjú Máthé Zoltánnal, a 2006-os Építészeti Biennálé különdíjasával. = Új Magyar Szó (Bukarest), dec. 14./2010. április 17.Meglátni a múlt jövőjétBeszélgetés Haller Bélával, a Castellum Alapítvány elnökével A haladó hagyományok felkarolásának szándékával jött létre 1993-ban Nagyenyeden az erdélyi történelmi családok tagjait tömörítő Castellum Alapítvány. A szervezet a nemesi származású családok tagjainak nyilvántartásba vétele és a sorstársak felkutatása mellett a rászorulók segítését, a kulturális örökség ápolását, a jogi, gazdasági és erkölcsi érdekvédelem megszervezését is állandó feladatának tekinti. A jelenleg mintegy kétszáz tagot számláló egyesület a visszaszerzett ingatlanok ésszerű kihasználását szorgalmazza, és segítséget nyújt a mindeddig vissza nem szolgáltatott ingatlanokkal kapcsolatos jogi kérdésekben. Szívügyének tekinti a műemlékvédelmet, a fiatalok nevelését, megismertetését múlt értékeivel. Április 18-a, Műemléki Világnap alkalmából Haller Bélával, a Castellum Alapítvány elnökével, a marosvásárhelyi Bolyai Farkas Elméleti Líceum tanárával beszélgettünk. – Az utóbbi tíz-húsz évben számos olyan kötet látott napvilágot, amely az erdélyi műemlékek bemutatására vállalkozott. Ezekből az érdeklődők megismerhették a műemlékek múltját, és sok esetben hányatott jelenükről is képet kaphattak. Hogyan látja, hol tartunk ma a műemlékvédelem terén Romániában, mennyire figyel oda az állam az épített örökségre? – Vegyes helyzet tapasztalható mostanság a műemlékvédelem terén: kiemelt, az állam figyelmét jelentős mértékben felkeltő, ugyanakkor igen elhanyagolt műemlékek is léteznek az országban. Az állam többnyire a legjelentősebb műemlékekre áldoz (pl. Bonchida), illetve azokra, amelyek a hivatalosan elfogadott és tanított történelemmel, vagy a turisztikai trendekkel vannak összefüggésben (Vajdahunyad, Törcsvár). Bonyolítja a helyzetet, hogy a műemlék-kastélyok jó része visszakerült régi tulajdonosaihoz, akiknek pénzügyi lehetőségeit a helyreállítás várható költségei messze meghaladják. Örömmel tölthet el viszont az, hogy az erdélyi szász örökség jó kezekben van: a németországi támogatásoknak köszönhetően sokat közülük tökéletesen rendbe hoztak. Ehhez nagymértékben hozzájárult az is, hogy 2007-ben Nagyszebent Európa kulturális fővárosának számított. Szomorú azonban, hogy mindeközben az európai építészeti értékeket és stílusokat magukon viselő más erdélyi kastélyok (Aranyosmeggyes, Bethlenszentmiklós, Kerelőszentpál stb.) romokban hevernek. És ezt nem csak mi, a Castellum Alapítvány munkatársai és tagjai sajnáljuk. A bukaresti Ion Mincu Műépítészeti Egyetem harmadéves diákjai 2007-ben széleskörű felmérést végeztek, számba véve a romos kastélyokat. Megdöbbentő eredményre jutottak: felmérésük szerint Erdélyben, a Bánságban, a Partiumban és Máramarosban kb. 500, művészettörténeti szempontból igen értékes nemesi lak dacol az idő múlásával, jó részük az előrehaladott romlás állapotában van. Egy pillanatra még a közvélemény figyelmét is fel tudták hívni a helyzet súlyosságára, sajnos azonban minden csoda három napig tart... – A Castellum Alapítvány érthetően szívügyének tekinti az épületek, sírkertek, emlékhelyek, sírok, és más, műemlék-jelleggel bíró objektumok feltérképezését. Miként viszonyultak ehhez a feladathoz az elmúlt időszakban? – Pénzügyi lehetőségeink sajnos eléggé korlátozottak, legfőbb bevételi forrásunkat a tagok pénzbeli hozzájárulása, valamint magyarországi, romániai közalapítványok és állami intézmények támogatása jelenti számunkra. 2002-ben teljeskörű felmérést szerettünk volna végezni az erdélyi kastélyok állapotáról, és a visszaszolgáltatási kérések helyzetéről, de anyagi okokból nem tudtuk tervünket valóra váltani. Mivel nyolc évvel ezelőtt le kellett mondanunk egy ilyen jellegű kutatásról, ma sem ismerjük pontosan az össz-erdélyi helyzetet. Az egykor tagjaink tulajdonát képező kastélyok és udvarházak helyzetéről, amelyeknek egy része időközben visszakerült jogos tulajdonosához, természetesen tájékozottak vagyunk. Mivel az alapítványi tagság önkéntes alapon működik, senkit nem kötelezünk, hogy bekapcsolódjon az általunk folytatott tevékenységekbe: aki bizonyítani tudja nemesi származását, saját maga jelentkezhet nálunk. Korábban többen is azt hitték, hogy jogi személyként a Castellum képes lesz fellépni a restitúció érdekében. Ez azonban nem így működik, a restitúció az állam és a tulajdonos között zajlik, ilyen értelemben nekünk nincs beleszólásunk a jogi procedúrába. Ennek ellenére folyamatosan foglalkozunk tájékoztatással, jogászok bevonásával hívjuk fel az érdeklődők figyelmét a törvények előírásaira, buktatóira. 2002-ben volt egy törvénykezdeményezésünk, amely talán hozzásegített az 1945. március 6-a és 1989. december 22-e között elkobzott magán-, egyházi- és közösségi javak visszaszolgáltatását rendező 2005/247-es számú restitúciós törvény lérejöttéhez. – Az alapítvány másik fontos célkitűzése a kulturális örökség ápolása, a hagyományőrzés. Mennyire lát esélyt arra, hogy a fiatalokat is megnyerjék az ügynek? – Erdélyi viszonylatban jelentős ellentmondás tapasztalható a kulturális örökség továbbadása terén: miközben a fiatal nemzedékek, a jelenlegi és a nemrég volt tizenévesek egy része egyre inkább bekapcsolódnak a kozmopolita, világszerte elfogadott és ismert értékekre alapozó kultúrába, az itthoni fiatalságnak többsége szerencsére a folytonosság biztosítását tűzi ki célul. A hagyományápoló fiatalok, akik népdalokat tanulnak és büszkén adják elő azokat a különböző összejöveteleken, táncházba járnak, ismerik, szeretik és olvassák a magyar irodalmat, igyekeznek észrevétlenebbé tenni és valamilyen módon elfedtetni a másik oldal jelenléte révén megjelenő ellentmondásokat. Természetesen az alapítvány is megpróbál részt vállalni ebből a tevékenységből. 2001 óta irodalmi esteket szervezünk, amelyeken olyan neves személyiségeket mutatunk be, akik a történelmi családokhoz tartoznak, és Erdély művelődési életében jelentős szerepet játszottak (Bánffy Miklós, Kemény János, Wass Albert, Vita Zsigmond, Kemény Zsigmond, stb.). Testvérszervezetünkkel, az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesületettel (EMKE) közösen 2004 októberében például Balassi Bálint-emléknapot tartottunk. Életút-beszélgetéseink keretében az idősebb Castellum-tagok eddigi pályájukról mesélnek, élettapasztalataikat osztják meg a jelenlévőkkel. A Kolozsváron és Marosvásárhelyen szervezett teadélutánjaink célja pedig a családi kapcsolatok felelevenítése. Ezeken a rendezvényeken számos fiatal és gyermek vett részt az elmúlt években. Az alapítványon belül ifjúsági tagozat is tevékenykedik a történelmi örökség tudatosítása érdekében. Időnként a Kemény Zsigmond Társasággal is vannak közös kezdeményezéseink: amikor arról volt szó, hogy halálának 60. évfordulóján újra kellene festeni Sényi László volt császári és királyi kamarásnak, a társaság titkárának sírfeliratát, a két szervezet képes volt együttműködni. – Az alapítvány tagjai leginkább az évente egy alkalommal megszervezett összejöveteleken találkozhatnak és beszélgethetnek el egymással. Hogyan zajlik ez a program? – A legjelentősebb ilyen jellegű, kétnapos rendezvényünk valóban a nyári találkozó, amelyet kezdetben Nagyenyeden tartottunk. 2000 óta, azt követően, hogy az alapítvány székhelye Marosvásárhelyre került át, Gernyeszegen gyülekezünk. Már most készülődünk az idei eseményre is: Erdélyből, Magyarországról, Nyugat-Európából és Amerikából jönnek tagtársaink. Az első nap az emlékezés jegyében zajlik, általában tudományos előadásokat hallgatunk, irodalmi szemelvények bemutatására kerül sor, másnap pedig ellátogatunk valamelyik kastélyhoz vagy templomhoz. – A Castellum Alapítvány fokozott felelősségérzettel óhajt cselekedni az ország és a nemzet haladása érdekében. Hogyan viszonyul a mai modern világ a nemesi családok leszármazottaiból összetevődő Castellum Alapítvány tevékenységéhez, a nemesi címhez? – Legtöbben rokonszenvvel követik tevékenységünket, pozitívan viszonyulnak hozzánk. Közben persze a történelem során vezető szerepet betöltő személyekkel szembeni elvárást is támasztanak irányunkba. A totalitárius korszakban ellenzékiséget jelentett, ha valaki kedvezően, adott esetben segítő szándékkal közeledett a nemesség leszármazottaihoz. Ez a fajta szemlélet a rendszerváltás után is megmaradt, de persze vannak e kérdésben másként gondolkodó egyének is. – A Haller név is nemesi származásra utal. Hogyan honosodott meg a család Erdélyben? – A család Németországból származik, felmenőim Mátyás király korában Budára, majd Erdélybe érkeztek. A legelső leszármazott, aki már Erdélyben élt, Haller Péter, Nagyszeben polgármestere és szász királybíró volt, az ő utódaiból alakult ki az erdélyi ág. Németek voltak, és fokozatosan magyarokká váltak, 1699. április 1-jén bárói, 1713. január 15-én pedig grófi rangot nyertek. – Mit jelent az ön számára egy ilyen család sarja lenni? – Jóleső érzéssel tölt el, ugyanakkor nagyon sok kötelezettséggel jár együtt: amikor az emberek tudomást szereznek erről a rangról, magas elvárásokat támasztanak birtoklója irányába. A közéletben korábban szerepet játszó személyek leszármazottjaként az ember emiatt felelősséget érez, igyekszik példát mutatni mások számára. A legszigorúbban gondolkodók ezt úgy értelmezték, hogy vissza kell szerezni a birtokot, a kastélyt, újra kell kezdeni a gazdálkodást vagy akár turisztikai célból a kastély közelében kell maradni. Ez valóban szép és a külvilág szemében példaértékű cselekedet lenne, de nem mindenkinek volt és van módja erre. Amikor a ‘89-es fordulat után elkezdődött a restitúció, a nemesi származásúak többsége életkorukkal magyarázhatóan és gazdasági tanulmányok hiányában nem kezdett el gazdálkodni. Szakmai és emberi helytállással, mások ügyéért való felelősségvállalással kell nekünk elsősorban példát mutatnunk a közösség számára. – Hogyan kapcsolódott be az alapítvány tevékenységébe? – Nagy szerepe volt ebben Torma Miklósnak, a Castellum korábbi ügyvezető elnökének. Igen megnyerő egyénisége volt. El tudta különíteni az örökérvényű értékeket azoktól az életforma-elemektől és kulturális formáktól, amelyek már nem hozhatók át a mai korba. Sikerült megtalálnia a hangot a kívülállókkal, a nem alapítványi tagokkal és a médiával is, egyszóval képes volt meglátni a múlt jövőjét. Ezen fáradozom én is nap mint nap, Torma Miklós halála óta utódjával, Ugron Zoltánnal. – Az eddigi célkitűzéseken túl milyen más tervei vannak a Castellumnak a jövőre nézve? – Felismertük a világhálón való jelenlét fontosságát, A meglévő weboldal mellett szeretnénk jobban működtetett, tevékenységünket még inkább tükröző internetes oldalt kialakítani. Jelentős előrelépéseket szeretnénk elérni a könyvkiadás tekintetében is: a tervbe vett kötet mindazt a szellemi anyagot foglalná magába, amely az utóbbi tíz évben a Castellum Alapítvány házatáján megfogalmazódott. Ugyanakkor fontosnak tartjuk, hogy semmit ne adjunk fel a már kialakult szokásokból és a tagok által elvárt módon tudjunk mindig tartalmat adni tevékenységeinknek. Jó hír, hogy magyarországi testvérszervezetünk, a Magyar Történelmi Családok Egyesülete (MTCSE) közbenjárásával idén március 27-én a Castellum is képviseltette magát a párizsi székhelyű Európai Nemesi Szövetség (La Commission d’ Information et de Liaison des Associations Nobles d’ Europe – CILANE) közgyűlésén: ott európai nyilvántartásba vették az alapítványt, bekerült az európai nemesi szervezetek közé, ezáltal pedig a nemzetközi körforgásnak is alakítója lehet a továbbiakban. Ferencz Zsolt Szabadság (Kolozsvár) 2011. szeptember 8.Harmadik kategóriában a SapientiaElső alkalommal osztályozták a romániai egyetemeket európai kritériumok alapján. A rangsorolást az oktatási minisztérium megrendelésére az Európai Egyetemek Szövetsége végezte, amely csupán 12 egyetemet értékelt úgy, hogy az első, legmagasabb szintű kategóriába tartozhat. Az összes magánegyetemet, közöttük a Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetemet is a harmadik, legalacsonyabb kategóriába sorolta az Európai Egyetemek Szövetsége a román oktatásügyi minisztérium megrendelésére készült rangsorolásban. Az első kategóriába azok az egyetemek tartoznak, amelyek az oktatás mellett magas szintű kutatómunkát is végeznek. Az ebbe a csoportba tartozó egyetemek idén 20 százalékkal több helyet kapnak mesteri és doktori képzésre, mint eddig. Ez azt is jelenti – közölte Daniel Funeriu oktatási miniszter –, hogy a doktori képzés 85 százaléka ezeken az egyetemeken fog zajlani. A második kategóriába rangsorolt egyetemek, amelyek a tudományos nevelés és kutatás feladatát látják el, az eddigivel nagyjából egyenlő számban kapnak mesteri képzésre helyeket, a doktori képzésre viszont kevesebbet, mint eddig. A harmadik csoportba tartozó egyetemek, amelyek csupán az oktatás feladatát látják el, csak a jó minőségű mesteri képzési programra kapnak engedélyt, a doktori képzések mintegy 1,6 százaléka jut ezeknek az intézményeknek. Az első, magas szintű kutatómunkát és oktatást végző csoportba tartozik a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem mellett a Bukaresti Egyetem, a jászvásári Al. I. Cuza Egyetem, a bukaresti Közgazdasági Egyetem, a kolozsvári Mezőgazdasági és Állatorvosi Egyetem, a bukaresti Carol Davila Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem, a kolozsvári Iuliu Haţeganu Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem, a jászvásári Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem, a Bukaresti Műszaki Egyetem, a jászvásári Gh. Asachi Műszaki Egyetem, a kolozsvári és a temesvári Műszaki Egyetem. A második csoportba rangsorolt egyetemek közül csak azokat említjük, amelyek a Hargita megyei diákok körében népszerűek: a brassói Transilvania Egyetem, a nagyszebeni Lucian Blaga Egyetem, a marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem, a Nagyváradi Egyetem, a bukaresti Ion Mincu Műépítészeti Egyetem, a kolozsvári Művészeti és Formatervezés Egyetem, a Gheorghe Dima Zeneakadémia (Kolozsvár), valamint a marosvásárhelyi színművészeti egyetem. Takács Éva Hargita Népe. Erdély.ma 2012. szeptember 15.Elfelejtett műemlékeink – az internetenBeszélgetés Cristina Andrea Chira építésszel, a MoNUmenteUITATE projekt egyik vezetőjével Erdélyben barangolva úton-útfélen a múlt egykor impozáns, ma romjaiba roskadt emlékeivel találkozhatunk, amelyek nagy részét sajnos „unokáink sem fogják látni”. Reményt keltő azonban, hogy egyre több kezdeményezés indul az épített örökség megmentésére. Ilyen ez a fiatalok által, meglepő módon Bukarestből indított mozgalom is. A MoNUmenteUITATE – elfelejtett emlékek nevet viselő civil kezdeményezés és projekt ma már internetes honlappal (www.monumenteuitate.ro,), facebook-oldallal, bloggal (https://monumenteuitate.blogspot.ro/) és kiállításokkal igyekszik népszerűsíteni a történelmi Erdély, Bánság és Partium nemesi családjainak kastélyait. A mintegy 300 emlékművet bemutató projekt folyamatosan bővül, így bátran elmondhatjuk, hogy Romániában ez az egyik leggazdagabb digitális formában létrehozott műemlékvédelmi projekt. Facebook-oldalukon több mint 3400 ember követi tevékenységüket, amely elsősorban a fiatalok körében válik egyre népszerűbbé. A projektről, céljairól, tevékenységükről és a jövőbeli kihívásokról az egyik szervezővel, Cristina Andrea Chirával beszélgettem. – Kitől származik a projekt ötlete és miért hozták létre? –A projekt eredetileg nem a mára kialakult méretekben lett elképzelve. A kezdeményezés 2008-ban dr. Anca Brătuleanu építészmérnök, egyetemi tanár javaslatára indult, aki elküldött bennünket, a bukaresti Ion Mincu Műegyetem akkor harmadéves hallgatóit, hogy Erdély nemesi kúriáit kutassuk föl. A terepgyakorlat elsődleges célja az volt, hogy megismertesse a majdani fiatal építészeket az erdélyi épített örökséggel, azok elhelyezkedésével, környezetével, értékeivel, varázsával és sajátos problémáival. A történelmi emlékek nem csak önálló esztétikai alkotások, megértésükhöz szükséges a történelmi, gazdasági és politikai korszellem ismerete és kutatása is. A tanárnő későbbi beszámolója szerint a projekt azt is vizsgálta, milyen reakciót vált ki a fiatal generációból azokkal a történelmi emlékekkel való találkozás, amelyek ugyan szerepelnek a Történelmi Emlékművek Listáján (LMI), de kevés adat és silány érdeklődés övezte őket, mondhatni „elfelejtett emlékeinknek” számítanak. Ezeket a kirándulásokat leginkább expedíciókhoz hasonlíthatnánk, minden alkalommal felfedeztünk valami újat. Azért esett a választás az erdélyi kastélyokra és kúriákra, mert míg a havasalföldi és moldovai emlékművek iránt az elmúlt években megnőtt az érdeklődés, addig az erdélyiekről továbbra is kevés információ jutott el a közönséghez. Az élmény, amelyet például egy aprócska falu melletti erdőben megbújó barokk palota felfedezése és vizsgálata nyújtott, elvarázsolta a hallgatók többségét. A varázs „hatására” néhányan szerettük volna folytatni a kutatást a terepmunka után is. Köztük voltam én is, illetve kolléganőm, Anca Majaru, akivel a projekt irányítását elkezdtük. A hallgatók önkéntes alapon folytatták a terepmunkát, létrehozva a ma ismert fényképes adatbázis magját. A projekt további erőre lelt Irina Leca (a Bukaresti Egyetem Történelem szakának 2012-ben művészettörténetet végzett hallgatója), Alexandra Stoica (a Babeş–Bolyai Tudományegyetem Történelem és Filozófia Karának 2011 óta mesteris hallgatója), Radu Florea (a bukaresti Ion Mincu Műegyetem 2010-ben végzett építészhallgatója) és Alina Chiciudean (tudományos segédmunkatárs a Bukaresti Közgazdaságtudományi Akadémián) csatlakozásával. 2012 januárjában létrehoztuk az Arché Egyesületet, majd áprilisban sikerült a Nemzeti Kulturális Alap (AFCN) egyik pályázatát megnyerni. – Van-e a projektnek és a vele járó internetes oldalaknak az ismeretterjesztésen és az emlékművek védelmére való szorgalmazásán túli célja is? Szerveznek-e konferenciákat, workshopokat vagy más civil kezdeményezést? – A projekt elsődleges célja az erdélyi, bánsági és partiumi kastélyok és kúriák bemutatása, amely révén reméljük, hogy elősegítjük ezek megmentését és restaurálását is. Ahogy azonban minden történelmi épületet, úgy a kastélyokat is elsősorban az emberek és a helyi közösségek kell hogy életre keltsék. Szükség van arra, hogy a helybéliek is felismerjék otthonaik körül „ólálkodó” értékeiket, majd ezt követné a kulturális turizmus embereinek bevonása a folyamatba. Mivel Romániában az épített örökség oktatása és bemutatása még gyermekcipőben jár, fontos lenne, ha a projektünk is hozzájárulna a román nagyközönség oktatásához például workshopok révén, ezek kivitelezéséről azonban még nem gondolkodtunk. Tudományos fórumokon azonban már képviseltük a projektet. Részt vettünk többek között a tizenkettedik Építészet-Régészet-Restaurálás Konferencián és a brassói Transilvania Egyetem rendezte ACUM 2011 konferencián. – Munkájuk során milyen akadályokkal kellett szembesülniük? – Az akadályok, amelyekkel találkoztunk, nem voltak leküzdhetetlenek, ám nemegyszer nehezítették munkánkat. A terepjárások során például a közönyösség volt a legfőbb akadály, amely az emberek régi épületek iránti érdeklődésének hiányából fakad. Többször előfordult, hogy kereséseink során még a polgármesteri hivatalok alkalmazottai is furcsa szemmel néztek ránk, és nem hitték el, hogy településükön létezik nemesi kúria. Mindezek ellenére sikerült rendkívüli emberekkel is megismerkednünk, akik nagymértékben segítettek helyi csetlés-botlásainkban. A másik fő akadály a fényképanyag összeállítása során jelentkezett. Azon épületek esetén, amelyeket visszaszolgáltattak vagy ma közhivatalok tulajdonát képezik, nehéz volt fényképeket készíteni. Mivel a sajtóval állítólag többször meggyűlt a bajuk, igen szkeptikusok voltak. A terepen persze számos aprócska akadály jelentkezhet, így fenyegetett már minket kutyafalka, denevérraj vagy omlásveszélyes épület is. Az irodai munkában és a feldolgozásban jelentkező akadályok közül kiemelném az épületekről fellelhető hiányos, pontatlan szakirodalmat. – Milyen véleménnyel reagált kezdeményezésükre a szakma és a nagyközönség? – Mindkét részről pozitív visszajelzéseket kaptunk. Igyekszünk, hogy interneten – és máshol is – közölt cikkeink szakmailag kifogástalanok legyenek, ugyanakkor a nagyközönség számára bármikor hozzáférhetőek. Szerencsére eddig nem kaptunk negatív visszajelzést vagy szakmai elmarasztalást. A nagyközönség lelkesedése minket is bátorít, és további munkára ösztönöz. Sokszor kapunk olvasóinktól ajánlatokat, ötleteket, nemegyszer képekkel és információkkal is szolgálnak. – Milyen jövőbeli célokkal folytatják munkájukat? – Jelenleg is dolgozunk azon, hogy internetes honlapunkat szebb és közönségcsalogatóbb formába öntsük. Túl a műemlékek hű és szakmailag hiánytalan bemutatásán, fontosnak tartjuk, hogy életet leheljünk valamilyen módon ezekbe az épületekbe, elsősorban a környezetükben vagy a kastélyokban rendezett kulturális események népszerűsítésével és restaurálásuk, megőrzésük fontosságának tudatosításával. Közel száz, idén nyáron felkeresett és adatolt emlékművel kívánjuk hamarosan bővíteni internetes adatbázisunkat, amelyet angol nyelven is bemutatunk. Reméljük, hogy a romániai műemlékvédelemben bekövetkezett változásokban a mi munkánknak és az Elfelejtett műemlékeink (MoNUmenteUITATE) projektnek is van valamilyen szerepe. T. SZABÓ CSABA Szabadság (Kolozsvár) 2013. szeptember 12.Erdély elfeledett kastélyaiErdély és Észak-Románia elfeledett kastélyairól készített látványos, könnyen böngészhető nyilvántartást egy román építészhallgatókból álló csapat. Szerencsére Magyarország pont a legjobb helyen van ahhoz, hogy a kelet és nyugat felé utazás ugyanolyan egyszerű legyen. Mégis a legtöbben nyugat felé veszik az irányt, ha kastélyokat szeretnének látni, pedig Franciaországnál és Angliánál jóval közelebb is találni belőlük szebbnél szebb példákat. A titok talán a rendszerezettségben és az infrastruktúrában rejlik, amiben a Nyugat valóban jóval előbbre jár. Ezt a hiányosságot ismerte fel dr. Anca Brătuleanu, a bukaresti Ion Mincu Építészeti és Urbanisztikai Egyetem professzora. Először 2008-ban buzdította arra harmadéves diákjait, hogy tanulmányutak során térképezzék fel és vizsgálják meg közelebbről Erdély, Bánát, Körösvidék és Máramaros eldugott kastélyait és elfeledett építészeti emlékeit. A féléves tárgyból végül építészhallgatók több generációját foglalkoztató nagyszabású projekt lett, melynek eredménye egy négyszáz kastély részletes adatait tartalmazó dinamikus adatbázis és platform. 2011 áprilisa óta ez az adatbázis egy jól áttekinthető honlapon is elérhető, román és angol nyelven. Brătuleanu professzor továbbra is részt vesz a programban mentorként, a fő tisztségeket azonban már a diákok látják el. 2011-ben a csapat tagjai létrehozták az ARCHÉ Egyesületet, amelynek célja a kulturális örökség kutatása, megőrzése és értékesítése. Jelenleg a Monumente Uitate projektet az ARCHÉ Egyesület vezeti, amelyhez csatlakoztak különböző tanügyi, kutatási és kulturális intézmények, más egyesületek és alapítványok, illetve az üzleti szféra képviselői is. A PROJEKT NEVE MONUMENTE UITATE, AMI MAGYARUL ANNYIT TESZ: ELFELEDETT MŰEMLÉKEK. A lelkes építészekből, műemlékesekből és diákokból álló csapattal az Építész Szakkollégium tagjai bukaresti látogatásuk során ismerkedtek meg, az eredetiség kedvéért egy vonatpályaudvaron tartott fesztiválon. A bukaresti fiatalok tömegeit megmozgató esemény remek alkalom volt arra, hogy a Monumente Uitate projektet koordináló Anca Raluca Majaru és társai bemutatkozzanak egy standdal és a kastélyokat bemutató tablókkal, melyeken itt-ott egy magyar név is felbukkant. Anca, aki hamarosan megkezdi doktori tanulmányait Budapesten, személyes élményeiről mesélt: „Amikor a kutatást elkezdtük, számunkra is meglepetés volt, hogy mennyi feltérképezetlen építészeti érték van a tájainkon. Elkezdtük felmérni, lerajzolni, befotózni ezeket az épületeket, melyek közül sok már végső pusztulásra van ítélve.” „Ahogyan haladtunk előre a munkával, úgy hatalmasodott el bennünk az érzés: ezt minél több embernek meg kell ismernie. ezért készítettünk egy térképet, hogy az országban utazók kastélytúrákat tervezhessenek.” A monumenteuitate.org oldal célja, hogy a lehető legtudományosabban, de még közérthető formában adjon tájékoztatást az egyes épületekről. Minden kastély saját adatlapot kapott, melyen a csapat tagjai és más lelkes önkéntesek által készített fotókon kívül megtalálható az eredeti tulajdonos és az építész neve, az épület aktuális állapota és a látogathatósága. Ez utóbbi azért kérdéses, mert sok kastély már annyira rossz állapotban van, hogy a látogatása életveszélyes lehet, vagy éppen egy olyan funkció költözött bele, amely megkívánja a zártságot. Van olyan, amelyben pszichiátriai intézet, vagy éppen árvaház üzemel. A Románia északi felében, főként a Kárpátoktól nyugatra található kastélyok a 16. és 19. század között épültek, és a Nyugat-Európában megfordult stílusirányzatok mindegyikére mutatnak példát. Találunk köztük reneszánsz, barokk, klasszicista, romantikus, neo-gótikus és eklektikus stílusban épült kastélyokat is, melyek mindegyike ugyanúgy magán hordozza a helyi divat kézjegyét is. Megjelenésük nagyban függött még a tulajdonos anyagi és társadalmi helyzetétől, valamint a régióra jellemző irányzatoktól is. A kommunista rezsim alatt a hatalom nagy részüket lefoglalta, és iskolát, árvaházat, kórházat, vagy éppen városházát üzemeltetett bennük, de sok működött a régió mezőgazdaságának irányító központjaként is. 1989 után azonban nagy részük elhagyatottá vált, és pusztulásnak indult. Sok kastély azóta visszakerült eredeti tulajdonosához és műemléki védettséget kapott. NÉHÁNYAT REHABILITÁLTAK, ÉS AZÓTA MÚZEUMKÉNT VAGY VENDÉGHÁZKÉNT ÜZEMELTETNEK, DE ERRE VAN A LEGKEVESEBB PÉLDA. Romániában a műemlékek sorsa jellemzően kétféle lehet: az egyik a teljes pusztulás, melyre pénz és karbantartás hiányában számíthatnak, a másik pedig a látványos, ám sokszor teljesen környezetidegen felújítás vagy újjáépítés. Anca fiatal román építészként úgy látja, a kettő közötti átmenetet, vagy más, innovatív műemlékvédelmi módszereket támogató szakmabeliek ellen még mindig túl nagy súllyal szerepelnek a klasszikus elvet vallók a román építésztársadalomban, melyet erősen megoszt a műemlékek kérdése. Legkevésbé sem invazív módszereket alkalmazó projektjükkel azt szeretnék elérni, hogy a szakmán kívüliek is szembesüljenek az ország területén található építészeti értékek jelentőségével, és véleményt alkossanak a műemlékvédelem aktuális kérdéseiben. Emellett szeretnék felhívni a figyelmet a kastélyok turisztikai jelentőségére, hogy hosszú távon megállítsák a pusztulásukat. 2013-ban a Monumente Uitate célja folytatni a bánsági nemesi lakok kutatását, és elindítani az első kutatási szakaszát a moldvai nemesi lakoknak. A projekt támogatói: Romániai Építészek Egyesülete, Romániai Építészek Rendje, Gevalco Industrial. Partnerek: „George Enescu” Művészeti Egyetem – Iași, temesvári Politehnikum, Örökségvédelmi Nemzeti Hivatal, Romániai Építészek Rendjének Temes megyei osztálya. Tóth Katalin Hvg.hu 2014. november 3.Reneszánszukat élik a kastélyok ErdélybenHivatalos statisztika hiányában civil szervezetek, alapítványok által készített összesítés alapján lehet felbecsülni, hozzávetőlegesen hány kastélyt, udvarházat koboztak el a kommunizmus idején Romániában, és ezek közül mennyit szolgáltattak vissza a rendszerváltás után a tulajdonosoknak. Nem hivatalos adatok szerint a román állam csak az erdélyi magyar nemesektől mintegy másfél ezer kastélyt és udvarházat, továbbá ötvenezer hektár szántót és több százezer hektár erdőt kobozott el, és még mindig jelentős a megoldatlan restitúciós kérések száma. Bár az örökösök közül sokan visszakapták felmenőik kastélyát, udvarházát, rengeteg per van folyamatban a hazai igazságszolgáltatás fórumain vagy a strasbourgi európai bíróságon a földek és erdők tekintetében. Haller Béla, a magyar nemesi családokat tömörítő Castellum Alapítvány elnöke szerint a hazai törvényhozók is ráébredtek, hogy a helyi hatóságok, önkormányzatok érdeke ellentétes a volt tulajdonosokéval, ezzel magyarázható, hogy a tavaly elfogadott új, 165-ös számú restitúciós jogszabály már nem bízza a helyi hatóságokra a restitúciós kérések elbírálását. „Számos esetben olyan földterületeket kell visszaadni, amiket 1990 után kiosztottak az embereknek, másutt kultúrház, iskola működik a kastélyban, udvarházban, így az érintett helyhatóság nagyon népszerűtlenné válna, ha ezeket visszaszolgáltatná. Emiatt sok kérést elutasítottak, a végtelenségig elhúzzák a restitúciót, vagy rendkívül rossz minőségű területeket, elbokrosodott legelőket ajánlanak az elkobzott földekért cserébe. Az új törvény viszont előírja egy központosított adatbázis létrehozását, ahol megyei szinten vizsgálják az eddig nem teljesített kéréseket, és az összeírt ingatlanok visszaszolgáltatását már nem bízzák a helyiekre" – vászolta a restitúció buktatóit lapunknak a marosvásárhelyi önkormányzati képviselőként tevékenykedő Haller Béla. Hozzátette, mivel nem minden volt tulajdonos tagja a Castellumnak, az alapítvány sem rendelkezik központosított adatbázissal az elkobzott erdélyi javakról, ezek sorsáról. A bukaresti Ion Mincu Műépítészeti és Urbanisztikai Egyetem hallgatói ugyanakkor egy 2008-ban útjára indított projekt keretében alaposan dokumentált, a nagyközönség számára is könynyen emészthető nyilvántartást készítettek Románia elfeledett építészeti emlékeiről. Az immár az Arché Egyesület égisze elatt folytatott, Monumente Uitate (Elfeledett műemlékek) elnevezésű kutatómunka keretében előbb Erdély és a Bánság, majd a Kárpátokon túli területek kastélyait, udvarházait térképezték fel, és tették közszemlére a www.monumenteuitate.org honlapon. Adatbázisukban mintegy ezer műemlék, történelmi és építészeti szempontból értéket képviselő ingatlan szerepel – ennek fele Erdélyben található –, amelyek térképen is felkereshetők, ugyanakkor valamennyi kastély saját adatlapot kapott, melyen a diákok által készített fényképeken kívül megtalálható az eredeti tulajdonos és az építész neve, az épület aktuális állapota és funkciója is. Ez az archívum is rávilágít, hogy a rekvirált épületek a kommunista rezsim idején nagyon rossz állapotba kerültek, hiszen miközben többségükben iskolák, árvaházak, kórházak vagy elmegyógyintézetek működtek, számos kastélyt a karbantartás hiánya közepette a mezőgazdasági termelőszövetkezetek használtak – nem kevés esetben gabonaraktárként vagy istállóként. Ugyanakkor az egykori nemesek leszármazottainak az elmúlt években visszaszolgáltatott épületek közül sokat sikerült megmenteniük az enyészettől, sőt számos pozitív példát találni a kastélyok, udvarházak „felvirágoztatására". Az aranyosszéki Várfalva Jósika-kastélyt az örökös, Bánffy-Jósika Imre újíttatta fel, az almakeréki Apafi-kastélyt Károly walesi herceg alapítványa hozatta rendbe, míg a bonchidai Bánffy-kastélyt nemzetközi öszszefogás mentette meg. Az Erdély Versailles-aként emlegetett kastély felújítását a Transylvania Trust Alapítvány végzi, rendszeresen szervezve nemzetközi építettörökség-felújítási szakképző programot, emellett Bonchidán immár hagyománynak számítanak a kastélynapok vagy az Electric Castle elnevezésű gépzenei fesztivál is. Bánffy Farkas 2007-ben tért haza Erdélybe Magyarországról, és látott neki a családi birtok helyreállításának a Fehér megyei Fugadon, ahol néptánctábort, bálokat rendez, sőt annak megszervezésében is segíti a szórványban élő közösséget, hogy a gyerekek magyar iskolába járhassanak. Háromszéken Mikes Katalin grófnő és fiai panziót működtetnek a többéves pereskedés után viszszaszerzett, 34 hektáros parkkal rendelkező zabolai birtokon, restaurálták a kastélyt, ahol Mikes Kelemen nevelkedett, és gróf Mikó Imre született, és ugyanitt néptánctáborok, kulturális rendezvények is helyet kapnak. Ugyancsak az idegenforgalomra „fogad" az erdélyi arisztokrácia másik kiemelkedő személyisége, gróf Kálnoky Tibor. Felmenői leromlott állapotban lévő sepsikőröspastaki kastélyát sikerült visszaperelnie az államtól, Miklósváron ugyanakkor székely parasztházakat alakított át vendégházakká, a szintén felújítás előtt álló helyi kastélyt pedig a helyi önkormányzattól bérli. A vendégházakba elsősorban Angliából és Nyugat-Európából érkeznek csoportok, hogy megismerkedhessenek az Erdélyben még élő paraszti kultúrával és az érintetlen természettel. Kálnoky gróf legnevesebb vendége – egyben rokona – Károly brit trónörökös, aki több épületet is vásárolt Zalánpatakon, továbbá Maros és Brassó megyében. Rostás Szabolcs Krónika (Kolozsvár) 2015. február 12.Makovecz öröksége: szép házak kőből, fábólAz organikus építészet egyik erdélyi arca, Müller Csaba, Makovecz Imre tanítványaként valósította meg az európai hírű szakember több tervét is Erdélyben. Huszonöt éves építészeti tevékenységéről kolozsvári tervezőirodájában beszélgettünk. – Mérvadó román építészek szerint is a Makovecz Imre által tervezett, és az ön felügyelete alatt felépített Donáth úti református templom a legszebb a rendszerváltás óta Kolozsváron épült tucatnyi új templom közül. Drágább az organikus építészet, mint a ma divatos vasbeton–acél–üvegépületek? – Makovecz Imre azt hangsúlyozta, hogy ezek a típusú épületek semmivel sem kerülnek többe, mint a más stílusban készülő építmények. Ez nemcsak a Donáth úti templom esetében igaz, hanem az összes többi, organikus építészeti stílusjegyeket viselő erdélyi épületre is. A beépített felület négyzetméterenkénti 700–1000 eurós átlagára jó ár. A visszafogott költségek azzal magyarázhatók, hogy az organikus építészet elsősorban helyi anyagokat, fát, követ használ fel, helyi mesteremberekkel dolgoztat. Esetünkben a szellemi hozzáadott érték nagyobb, bonyolultabb és összetettebb a tervezőmunka. – Milyen egyéb érvek szólnak amellett, hogy egy közösség a hagyományos építőanyagokat előnyben részesítő organikus építészeti stílusban emeltessen templomot? – Ezeknek az épületeknek az értéke túlmutat a funkcionalitásukon. Aki egy Makovecz által tervezett templomban rendezett koncerten vesz részt, megtapasztalhatja annak az épületnek a különleges akusztikáját, hangzásvilága maradandó élményt nyújt. Kolozsváron mind a közönség, mind az előadók elégedettek ezzel a kiemelkedő akusztikai hatással. Egy ilyen típusú épületnek lakásként való felépítése ugyanakkor sajátos életstílust, gondolkodásmódot, szellemiséget is jelent. – Erdély-szerte ismert építészként, Makovecz Imre közeli munkatársaként szülőföldjétől, Háromszéktől Kolozsvárig a nagy mester számos munkáját ültette át a valóságba. Mit jelentett ez az együttműködés? – Hálás dolog volt Makovecz Imrével együtt dolgozni. Erdélyből több építész is segédkezett itteni tervei megvalósításában. Jómagam a sepsiszentgyörgyi református ravatalozót, az árkosi ökumenikus ravatalozót, a vargyasi református templomot, a temesvári Új ezredév református templomegyüttest, a kolozsvári Donáth úti református templomot és az Egri-házat építettem az ő tervei alapján. Makovecz dolgozta ki a koncepciót, de nem arra törekedett, hogy mindent ő végezzen el. Sok mindent átadott, hogy én gondoljam végig. Kíváncsian nézte, hogyan visszük tovább a terveit. A munka végén nem az ő elképzeléseit kérte számon, hanem az én egyéni hozzájárulásomat értékelte. Terveinek mi, helyi építészek adtuk meg a végleges műszaki formáját. – A Ceauşescu-rendszerben, Bukarestben végezte el az egyetemet. Hogyan lehetett a kommunista időbeli iskola megkötöttségeit levetkőzni a rendszerváltás után? – Az akkori építőtelepi valóság és a bukaresti képzés között volt némi különbség. A bukaresti egyetem érdekes miliőnek számított a nyolcvanas években. Egyrészt, maga az egyetem a híres román építész, Ion Mincu által tervezett, igen érdekes épületben kapott helyet, másrészt az építészeti képzés nyitott volt mindarra, ami a nagyvilágban történik. Amikor az egyetemre már nem jutottak el rendszeresen nyugati szakfolyóiratok, tanáraink arra biztattak, hogy a bukaresti francia és az amerikai könyvtárban nézzünk utána a külföldi szaklapoknak. Nem véletlen, hogy a Bukarestben végzett építészek zöme idővel elhagyta az országot, és nagyon sokan fényes karriert futottak be Nyugaton. Nekem szerencsém volt, mert 1989-ben végeztem, és a rendszerváltás úgy ért Segesváron, hogy igazából még semmit nem terveztem. Abban az időben, persze mindenki a nyugati modernista építészet elkötelezettje volt: úgy hittük, hogy minden, ami Nyugatról jön, az jó és követendő. – Hogyan jutott el a Kós Károly-féle erdélyi építészeti hagyományokhoz? – Kós Károly művészetével már a sepsiszentgyörgyi általános rajzosztályban megismerkedtem, de közelebb akkor kerültem hozzá, amikor az egyetemen tanulmányt kértek tőlünk egy jelesebb építészről, illetve annak egy-két épületéről. Így választottam Kós Károlyt és a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumot. Bukaresti tanáraimra ezzel különösebb hatást nem gyakoroltam, de tízest kaptam. Elismerték a munkámat. Kós építészete már az egyetemen érdekelt, a rendszerváltás után pedig a Makovecz Imrével történő találkozásaim, és az általa alapított és vezetett két és fél éves időtartamú Vándoriskola posztgraduális képzés elvégzése után már nem volt kérdéses, hogy az organikus építészet hagyományait követem. – Makovecz építészeti iskolája mennyire nyúlik át a Kárpát-medence magyar lakta területein? – Makovecz hírneve már a nyolcvanas években messze túljutott Magyarország határain. Az általa tervezett sárospataki Művelődési Házat Európa legszebb új épületei közé sorolta egy nemzetközi zsűri. Szintén a nyolcvanas években a Velencei Építészeti Biennálén Makovecz Imre teljes csapatát, a magyar organikus építészetet méltatták. A sevillai Világkiállítás magyar pavilonját már nem kell bemutatni. Amikor először nála jártam 1992-ben Budapesten, a pavilon tervrajzai irodája falán díszelegtek. Makovecz európai rangú és hírű építész volt, Európa-szerte vannak követői, tanítványai. Vándoriskolájába nemcsak Kárpát-medencei magyarok jelentkeztek, hanem Európa számos más országából is érkeztek fiatal építészek. Ezzel együtt a Frank Lloyd Wright és Rudolf Steiner által megalapozott organikus építészet – amit Makovecz Imre külön iskolává emelt – nem tömegépítkezési stílus. A magyar építészeknek mindössze a két százaléka vallja magáénak ezt a szemléletet. – Nem függ ez össze azzal a ténnyel, hogy néhány Makovecz által tervezett épületről utólag derültek ki különböző hiányosságok? – Szakemberként állíthatom, hogy az organikus építészet darabjaival nincs több gond, mint más típusú, más stílusú épületekkel. Makovecz Imre volt az egyik legismertebb magyar építész, így magától értetődő, hogy az általa tervezett épületek is a figyelem középpontjában állnak. Utólag mindenfajta épülettel akadnak kisebb-nagyobb gondok, amit rendszerint ki lehet javítani. Klasszikus példa a Berlin ékeként számon tartott Reischstag. Norman Foster által tervezett kupolája az építkezések kezdetétől az érdeklődés kereszttüzében állt, s miután elkészült, egy német építészeti szaklap 200 hibáját sorolta fel. Ettől függetlenül Foster berlini építészeti remekműve egyedi a maga nemében. – Az ön által tervezett kolozsvári és Kolozsvár környéki lakóházak is egyediek, a környék többi házaitól meglehetősen elütőek. Sok a megrendelője? – Nem panaszkodhatom, folyamatosan van munkám. Meggyőződésem, hogy sokkal több ilyen lakóházra lenne kereslet, ha az emberek tisztában lennének, hogy mi is az organikus építészet. Sokan nem tudnak választani, mert nem ismerik a lehetőségeket. A tömegízlés nem magától alakul ki, hanem kialakítják. Ezen a téren még sok a teendőnk. Müller Csaba A háromszéki Árkoson született 1961-ben. Marosvásárhelyen érettségizett, és 1989-ben szerzett műépítész diplomát a bukaresti Ion Mincu Építészeti Egyetemen. Magyarországi és londoni posztgraduális továbbképzéseken vett részt 1993–1998 között. Makovecz Imre közeli munkatársa volt, számos erdélyi projektjében vállalt társtervezői szerepet. Az Országépítő Kós Károly erdélyi egyesület alapító tagja, a kolozsvári Építészeti és Urbanisztikai Fakultás oktatója. Az elmúlt tíz évben több hazai és nemzetközi szakkiállításon vett részt. Az 1997-ben alapított Opeion nevű tervező irodája számos, organikus építészeti stílusban épült erdélyi templom, imaház, ravatalozó, menedékház, óvoda, tömbház és több tucat lakóház tervezője. – Nem keseríti el, amit maga körül lát? Építészetileg merre tartanak a településeink? – Szembetűnő, hogy nincsenek új középületeink. Ami pedig megépül, ott minden a pénzről és a bürokráciáról szól. Egy építész szellemi hozadéka az utolsó szempont. Az ötven évnyi kommunizmus egyelőre tovább él a közgondolkodásban. Ha valamit építeni vagy módosítani akar, a nyugati ember számára az építésszel való konzultáció épp oly fontos, mint ahogy orvoshoz jár. Nálunk az építész csak nyűg, az ebből fakadó következményekkel együtt. Szép településekhez és szép házakhoz normális életkörülmények és életszínvonal kell. Ma a városrendezési tervek arra törekednek, hogy megvédjék az embereket, ne tegyék tönkre életterüket. Egy földszintes lakóházzal teli utcába lehetőleg ne épüljön négyemeletes tömbház... – Volna mit tanulni eleinktől? – Manapság szép házak jobbára csak falun épülnek, ahol még lehet alapozni a hagyományokra. A mai Kolozsvár belvárosi arculatát meghatározó 19. századvégi építészet a tervező, a kivitelező és befektető között létrejött szövetség olyan iskolapéldája, amely ma is elkelne. Makkay József Erdélyi Napló (Kolozsvár) 2015. június 8.Elrománosított „ősi” román földA történész Lucian Boia a többségiek közül talán elsőnek mondta ki legutóbbi tanulmányában, hogy a nagynemzetiek által emlegetett „ősi román földet” az utóbbi közzel 100 évben románosították el. Eredetileg nem volt sem ősi, sem román. Pontosabban a románok mellett nagy számban lakták más nemzetek is, sokszor többségben. Bukovinában például még 1910-ben is a rutének voltak többen, de majdnem negyede a lakosságnak német volt. Besszarábiában 1897-ben még a felét sem tették ki a moldovánok, nagy számban ukránok, zsidók és oroszok éltek, Dobrodzsában csak imitt-amott leltél egy-egy románt a török, tatár, orosz vagy bolgár mellett, sőt még Munténiában és Olténiában sem laktak kizárólag románok. Erdélyről ne is beszéljünk. 1918-ban Kolozsvár 60 808 lakosából csak 7562 volt román, Marosvásárhelyen alig 1717-en laktak, Nagyváradon 3604-en, Nagyszebenben pedig, ahol az ortodox mitropolita székelt, 8824 román élt. Még Bukarestbe is nagyon sok idegen költözött, mert a románoknak semmi kedvük nem volt a szakmához, műhelyekhez, gyárakhoz, de a tanuláshoz sem. Nagy emberei közül Cantacuzino, Rosetti, I. L. Caragiale, Vasile Alecsandri görög származásúak voltak, a történész A. D. Xenopol zsidó-görög keverék, az építész Ion Mincu szerb, a mérnök Anghel Saligny francia apa és lengyel anya gyereke... 1918 után erre, a mai Ukrajnához nagyon hasonlító, a győztes nagyhatalmak által összetákolt országra mondták ki, hogy nemzetállam, s kezdték meg a kisebbségbe került népcsoportok elrománosítását hazugsággal, erőszakkal, ígérgetésekkel, majd ezek be nem tartásával. A román iskolareform kidolgozója, Spiru Haret már Erdély annektálása előtt fel volt háborodva, hogy a Regátban élő rutének, bolgárok és magyarok, akiken a csángókat értette, nem románul tanulnak. A görög katolikus románokat is idegennek tartották (ezt a felekezetet fel is számolták), és 1909-ig a királyságban nem is engedtek ilyen templomot építeni. És erre még rájött a legendákból összetákolt történelem, a be- és áttelepítések, az erdélyiek teljes elnyomása. Bukarest, bármelyik rezsim alatt, minden eszközzel csak románosított tovább, és hordtak el mindent a náluk gazdagabb, csatolt területekről. És teszik ezt mind a mai napig. Hát ezt megünnepelni, megünnepeltetni elég nehéz lesz… Román Győző Székely Hírmondó (Kézdivásárhely) 2016. január 18.Építészként áll helyt New Yorkban a vásárhelyi lányCsegzi Kamilla marosvásárhelyi származású, jelenleg New Yorkban élő és dolgozó építész, a Columbia Egyetem tanára. Vallja, hogy az utóbbi tíz év alatt a határok átértelmeződtek és a lehetőségek megsokszorozódtak. Ebben az ötletkavalkádban a legnagyobb kihívás talán egy sajátos érdeklődési kör és irányvonal megválasztása. iskorában építész nagybátyjai albumai, folyóiratai keltették fel az érdeklődését a japán és az amerikai kortárs térszemlélet, a különböző kultúrák építészeti megnyilvánulásai iránt. Ez inspirálta a pályaválasztásban, ugyanakkor mindig is szeretett rajzolgatni, foglalkoztatta az ábrázoló geometria, és a kreatív feladatok jelentették a legizgalmasabb kihívást számára, úgyhogy a döntés viszonylag egyértelmű volt – vallott a Székelyhonnak a fiatal építész. Nyitottságot, sokszínűséget vitt munkájába A Bolyai Farkas Gimnáziumban érettségizett 2004-ben. Szülővárosának, bevallása szerint elsősorban a művészi és tudományos szellemet köszönheti, a kifogyhatatlan kíváncsiságot, a zene és természet iránti szeretetet, a csütörtök esti koncerteket, a stabilitást, a gyerekkori kalandokat, a még mindig virágzó barátságokat, de mindenek felett szülei odaadását és humorát. Érettségi után építészetet tanult a Bukaresti Ion Mincu Egyetemen, majd egy évet ösztöndíjjal Párizsban az Ecole Nationale Superieure d’Architecture Paris Val de Seine egyetemen töltött. Pár éves nemzetközi szakmai tapasztalat után tavaly mesterizett a New York-i Columbia Egyetemen, ahol azóta tanít is. A ballagáskor úgy jelentették be Csegzi Kamillát, mint a világ legjobbjai közt a legjobbat. Kiválóságát a William Were és Saul Kaplan által alapított díjjal ismerték el. Időnként különböző nemzetközi workshopokon is részt vesz, általában a londoni Architectural Association szervezésében. Eredményt hoz a pozitív hozzáállás Arra a kérdésünkre, hogy a hivatás kiteljesítésében, illetve a karrier-építésben van-e szerepe a szerencsének, Kamilla úgy fogalmazott: a legnagyobb szerencse az, ha valakinek ösztönösen pozitív a hozzáállása, mert az mindig segít a kitartásban. Ugyanakkor fontos az is, hogy milyen kapcsolatot alakít ki a szakmájával. „Az építészet számomra nem karrier, hanem inkább életforma, hivatás és gondolkodásmód, ami magába foglalja nemcsak a konkrét terveket, ötleteket, de a barátokat, kapcsolatokat, beszélgetéseket, helyeket és eseményeket is egyaránt. Ez egyfajta viszonyulási mód a körülöttem lévő világgal szemben, és amíg ez a viszony önzetlen, odaadó és célszerű, addig a környezetem is szerencsével viszonoz” – vallotta. Megvalósult tervekről Számos pályázat csak ötletterv szintjén létezik, viszont pár közülük az utóbbi években megvalósult – számolt be Csegzi Kamilla eddigi szakmai sikereiről. Elmondta, hogy Párizsban (Ateliers Jean Nouvel) a brüsszeli vasútállomás tervén dolgozott, ami jelenleg építkezés alatt áll. A pekingi munkássága során (Spark Architects) felépült egy multifunkcionális komplexum két toronyépülettel és egy bevásárlóközponttal. Szingapúrban (Brewin Design Office) részt vett egy Hong Kong-i galéria megtervezésében és kivitelezésében. Az utóbbi évben kisebb léptékű interaktív installációkon dolgozott New Yorkban. A megvalósult tervei közé sorolja a különböző nyomtatványokat is, amelyek valamilyen építészeti jelenséget mérlegelnek, vizualizálnak, megkérdőjelezik jelenlegi életterünket, és valamilyen formában megválaszolni próbálják azokat. „Például Pekingben érdekelt a bevásárlóközpontok szerepe és sorsa a kínai kultúra és városok fejlődésének kontextusában” – tette hozzá. Az érdekelte, hogy a „mall”, ami eredetileg egy amerikai épülettípus, milyen funkciót kell betöltsön, és milyen formát kell felvegyen ahhoz, hogy beilleszkedjen az organikusan terjeszkedő kínai városszövetbe? Ezen kérdéskör kapcsán különböző stratégiákat és épülettípusokat találtak ki, amiket egy kiadványban összesítettek a munkatársaival. A tervezés szépségei „Minden mozzanatnak megvan a maga varázsa, érdekessége, és szép addig, amíg egy színes és kreatív társasággal dolgozhatom együtt” – fogalmazott Kamilla. Szerinte egy építészeti megoldás akkor igazán koherens, ha az alapötlet végigvezethető a tervnek minden fokozatán: kezdve, hogy az épület hogyan viszonyul a fizikai, gazdasági és kulturális kontextushoz, a kivitelezés legalaposabb részletéig és a későbbiekben megnyilvánuló eseményekig. Ezen felül az építészet nemcsak épülettervezés, hanem egy tér, egy város, egy közösség vagy intézmény arculatának a megfogalmazása és kialakítása is. „A legérdekesebb számomra az interdiszciplináris együttműködés, amely a tervezés egész folyamata során alakul ki” – tette hozzá. Antal Erika. Székelyhon.ro 2016. július 30.A Teleki-kastély újjáélesztési lehetőségeiről ötleteltekNyári egyetem Gernyeszegen Az ország több egyetemi központjából, többek között Bukarestből, Kolozsvárról és Marosvásárhelyről 20 diák vett részt az utóbbi két hétben az Arché Egyesület és a Teleki Kastély Egyesület által szervezett nyári egyetemen. Ez idő alatt a diákok a gernyeszegi Teleki- kastély hatékonyabb kihasználására dolgoztak ki stratégiákat. A gernyeszegi nyári egyetem az Arché Egyesület és a Teleki Kastély Egyesület közös projektje, amely másodjára, idén július 19-29. között zajlott, és amelyben partnerek a Bukaresti Ion Mincu Építészeti és Urbanisztikai Egyetem, a Kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Marosvásárhelyi Kara, a Maros megyei Múzeum, a PONT Csoport és a Romániai Építészek Rendje erdélyi fiókja. Az interdiszciplináris nyári egyetem ötvözi a kutatást a megfigyelő és az elemző munkával, a projekt fő célja "újjáélesztési" stratégia kidolgozása a gernyeszegi barokk kastélyra és a hozzá tartozó birtokra vonatkozóan. A nyári egyetem lehetőséget nyújtott a résztvevőknek arra, hogy műhelygyakorlatokon keresztül megértsék a műemlékek helyzetét, és megtanulják, hogyan kell elkészíteni, mire kell figyelni egy újjáélesztési terv kidolgozásakor műemlék épület esetén. A nyári egyetem 10 napja alatt a résztvevők elméleti és gyakorlati képzést is kaptak vegyes csoportokban dolgozva, a diákok között voltak építészek, szociológusok, művészettörténészek, közgazdászok, tájépítészek és turizmus szakon tanuló fiatalok is. A csoportok munkáját szakkoordinátorok segítették, és minden szakterület egy-két neves szakembere is bekapcsolódott a stratégia kidolgozásába. A projekt fontos célkitűzése volt, hogy a helyi közösséget is bevonják az újjáélesztési folyamatba. Ennek érdekében a tábor keretében készítettek egy szociológiai tanulmányt, amely azt vizsgálja, hogy hogyan viszonyul a lakosság a kastélyhoz, illetve szerveztek egy fókuszcsoportot is, ahol a tábor résztvevői és a helybéliek közösen vitatták meg az elképzeléseiket a kastély szerepéről és hasznosítási lehetőségeiről. A két hét alatt mindenik diák a saját szakterületén dolgozott, az építészek, művészettörténészek a kastélyépületet tanulmányozták, a tájépítészek a parkban végeztek felméréseket, a szociológusok pedig a helybéliekkel beszélgettek a kastélyhoz való viszonyulásukat illetően. A nyári egyetem alatt tanulmányi kirándulásra is sor került a vajdaszentiványi és a görgényszentimrei kastélyokhoz, valamint Szászrégenbe. A tanulmányi úton műemlékek helyreállítására, újrahasznosítására vonatkozó terveket vagy megvalósult ötleteket ismerhettek meg a résztvevők. Tegnap a szervezők sajtótájékoztatón ismertették a nyári egyetem során levont következtetéseket. Gróf Teleki Kálmán, a Teleki Kastély Egyesület elnöke rámutatott, örömmel tapasztalja, hogy vannak olyan fiatalok, akik érdeklődést mutatnak az arisztokrata családok és a kastély, annak történelme, illetve sorsa iránt. Raluca Barbulescu projektmenedzser elmondta, az elemzések nyomán levont egyik fő következtetés, hogy nincsen egy koherens fejlesztési, illetve a kastély népszerűsítését célzó stratégia. Kollégája, Oana Petrescu szerint a gernyeszegi kastély esetében restaurációs beavatkozásokra van szükség, ami rendkívül költséges, viszont az építészeti adottságokat, a multifunkcionális teret mindenképpen ki kell használni. Néhány elképzelést ismertetett, ami a nyári akadémia során született, például a színház, rendezés, illetve a filmgyártás terén dolgozók számára kiváló helyszín lehetne egy-egy képzés megszervezésére, illetve a turisták számára lehetőséget lehetne biztosítani, hogy egy-egy lakosztályt kibéreljenek bizonyos időszakra, hogy ezalatt megtapasztalhassák, milyen volt egykor a kastélyban élni. Menyhárt Borbála Népújság (Marosvásárhely) 2016. október 8.Hencz Hilda: Magyar Bukarest 30. (részletek)Demény Lajos az új korszak bukaresti magyar elitjét számba vevő, válogatott és vitatható listájáról méltánytalanul hiányzik dr. Laky Dezső egyetemi tanár, az 1921-ben Bukarestben született patológus-immunológus, aki 40 évig volt a Victor Babeş Intézet kutatója, és akit a New-York-i Tudományos Akadémia rendes tagjának választott, s több száz tudományos cikk és tanulmány szerzője. Gazdovits Miklós (szül. 1931) mérnök is megérdemelte volna, hogy megemlékezzenek róla: a hadsereg vezérkari ezredese, távközlési szakember, de ugyanakkor az erdélyi magyar örmények történelmének szakértője volt, aki a közösség felkérésére egy könyvet és számtalan cikket írt. A bukaresti magyarságnak mindig is voltak és vannak műépítész-szaktekintélyei, ám őket Demény teljesen mellőzte. A Ion Mincu Műépítészeti Egyetemen tanított a Sebestyén testvérpáros, Victor és Gheorghe. Dr. Sebestyén Gheorghe műépítész (1920–?), a fenti intézet végzettje, egy interdiszciplináris csoportot alakított, 1963-ban egyetemi docens lett. 1987-ben jelent meg Egy lap Románia építészetében. A reneszánsz című könyve. Később kivándorolt Németországba. Egy másik építész, dr. Takács Zoltán (1934) egyetemi tanár, négy éven át volt asszisztense az akadémikus Octav Doicescunak, később Cezar Lăzărescu építész csapatában az otopeni-i repülőtér, a Sala Polivalentă csarnok, a kínai követség épülete, a Postăvăria Română szövetgyár stb. tervezésében társszerző. 2002-ben a Románia Csillaga lovagkeresztjével tüntették ki, 2011-ben pedig a Romániai Építészek Rendje az Omnia-díjat adományozta számára. Demény könyvecskéjében néhány művészt is megemlített: zeneszerzőket és karmestereket: Oláh Tibort, Bács Lajost, Csire Józsefet és Winkler Józsefet, az első három egyetemi tanár is volt, illetve szobrászokat: Balogh Pétert és Kocsis Elődöt és festőket: Balogh Lászlót, Labancz Lászlót és Drócsay Imrét. Ennél természetesen sokkal többen voltak, hisz elég, ha csak azt vesszük figyelembe, hogy a Képzőművészeti Egyetemen mindig voltak és most is vannak magyar tanárok. Illő megemlítenünk néhány átlagosnál híresebbé vált művészt: Lydia Csató Gasman képzőművészt vagy Kőrössy János és Kerestély Zsolt zeneszerzőt, akkor is, ha ők nem vállaltak szerepet a bukaresti magyar közéletben. A rendkívül tehetséges, de sajnos Romániában gyakorlatilag ismeretlen Lydia Csató Gasman értelmiségi családban született 1925-ben Foksányban, és a bukaresti Képzőművészeti Főiskolán tanult 1949–1953 között, Drócsay évfolyamtársaként. Itthon pártvonalas mozgalmi műveket festett, de már korán, 1961-ben elhagyta Romániát. Rövid izraeli tartózkodás után Franciaországba, majd az Egyesült Államokba költözött, ahol Picasso értelmezései és a Virginiai Egyetemen tartott művészettörténeti előadásai révén vált híressé. 2010-ben hunyt el. Kőrössy Jánost (1926–2013) az etnodzsessz kezdeményezőjeként, a legértékesebb romániai dzsesszzenészként tartják számon. Bukarestben alapította nemzetközi sikerű együttesét, a Jancsi Körössy Triót, amelyben Johnny Răducanu is játszott. 1969-es nyugati koncertkörútján az Egyesült Államokba disszidált. Emiatt az 1976-ban megjelenő román dzsesszlexikonból a rá vonatkozó cikket egyszerűen kihagyták. 2006-ban, 80. születésnapja alkalmából koncertezett a Román Atheneumban, ekkor vehette át a Kulturális Érdemrend parancsnoki fokozatát. Kerestély Zsolt (1934) székely származású, a kolozsvári konzervatóriumban végzett; az egyik legismertebb és legtermékenyebb könnyűzeneszerző, háromszor is elnyerte a Román Zeneszerzők Szövetségének Díját. 1964-ben költözött Bukarestbe, a Román Rádió és Televízióhoz került zenei szerkesztőként, itt dolgozott 30 éven át. Párhuzamosan filmzenéket, revüzenét, musicaleket szerzett. Nyugdíjazása után saját zenestúdiót nyitott, fiával, a zeneszerző és hangmérnök Andrei-jel. Vannak esetek, amikor a művész vagy író magyar származásáról nem árulkodik a név. Ludovic Spiess (1938–2006), a Román Opera tenorja anyja révén félig magyar volt. Látványos nemzetközi karriert futott be, később, 1991–1992 között kulturális miniszter, majd 2000–2005 között a Román Opera igazgatója. Az 1925-ös bukaresti születésű Carmen Stănescu színésznőnek ugyancsak magyar volt az anyja. 64 évig játszott a Nemzeti Színházban rangos szerepeket. Habár közzétette emlékiratait, nem tudni mégsem, hogy családjában valaki még beszélte-e a magyar nyelvet, miképp azt sem, hogyan kerültek dédnagyanyjának, a híres budapesti revüszínész Gál Annának leszármazottjai Bukarestbe. Egy másik színész, Ludovic Antal (1924–1970) csángó származású, Miklósfalván született, a papi pályát hagyta ott, hogy kora legnagyobb Eminescu-szavalójává váljék. Róla sincs információ, hogy tudott volna magyarul. Az író Petru Dumitriu (1924–2002), a Családi krónika (Cronică de familie) szerzője anyai ágon magyar származású, anyja, Debreczy Teréz Budapesten született, nemesi család sarja. Nem tudjuk, hogy az író egyáltalán tudott-e magyarul, a családban franciául beszéltek. A kommunista hatalom pártfogoltjaként irigylésre méltó karriert futott be, 1960-ban mégis emigrált. 1994-ben krónikájának A saláta (Salata) című fejezetéből Lucian Pintilie forgatott filmet Egy felejthetetlen nyár (O vară de neuitat) címmel; ebben az egyik mellékszerepet egy anyai ágon szintén magyar színész, a botrányos körülmények között nemrég elhunyt Ioan Gyuri Pascu játszotta. Magyar anyja volt továbbá Francisc Munteanu (1924–1993) és Francisc Păcurariu (1920–1998) írónak is; ez utóbbi inkább a diplomácia terén tevékenykedett, Budapesten tanácsadóként, argentínai és uruguayi követként, az UNESCO-nál Románia képviselőjeként. Az értelmiségieknél sokkal ismertebbek azonban a sportolók, Balázs Jolán (Iolanda Balaş, 1936–2016), atlétikai olimpiai bajnok vagy Birtalan István (szül. 1948), akit három évben is a világ legjobb kézilabdázójának választottak meg. Ugyancsak sikeres kézilabdázó volt Radó Ilona (Elena Jianu – szül. 1928), aki később a Testnevelési Egyetem tanára lett. De a legismertebb sportoló, a labdarúgás népszerűsége miatt, Jenei Imre (szül. 1937) marad. Egy aradi csapatnál kezdett focizni, ahonnan 1957-ben a hadügyminisztérium csapatához, a bukaresti Steauához igazolt. Kiemelkedő eredményeket edzőként ért el, amikor 1986-ban a Steaua megnyerte a Bajnokok Európai Kupáját, ez azóta is a román labdarúgás legnagyobb eredménye. 1998-ban dandártábornoki rangot kapott, 2008-ban a román állam a Sport Érdemrenddel tüntette ki. Látványos karriert futott be a Csíkszeredából származó Cseh Szabolcs (1942) is. A bukaresti testnevelési egyetemen végzett, 1967-ben megalakította az első hivatásos kaszkadőrcsoportot, amely körülbelül 200 román és külföldi film forgatásán vett részt. 1985-ben a német Bunte lap Európa legjobb kaszkadőrének nyilvánította, azonban bevallása szerint ezzel itthon egy vasat sem keresett. 1980-tól a színiakadémián elméleti és gyakorlati előadásokat tartott a színpadi mozgásról és az akciójelenetek kidolgozásáról. A művészek és értelmiségiek új nemzedéke mellett Bukarestbe érkezett egy viszonylag kisszámú munkásság is, akik elsősorban az építkezéseknél tudtak elhelyezkedni. Az erdélyi nők mindig nagyon keresettek voltak azok között, akik még megengedhették maguknak, hogy szolgálót vagy dajkát tartsanak: a becsületesség, szorgalom és komolyság jelképei voltak. Ennek ellenére az 1956-os népszámlálás szerint a bukaresti magyarság létszáma alacsony, csak 11 716 fő. A székelyföldi városok következő évtizedben beinduló iparosítása pedig gyakorlatilag leállította az erdélyi magyarok fővárosba irányuló migrációját. Nagyon hamar beindult az új generációs magyarság asszimilációja is. Az 50-es években érkező családok gyermekei román iskolákba jártak, és nemcsak azért, mert ez „jó pont volt” a személyi dossziéjukban, hanem a rossz tömegközlekedés miatt valóságos kaland lett volna a különböző negyedekből a magyar líceumba eljutni a tanulóknak. A német líceum sokkal elérhetőbb helyen, a Palota téren volt; 1973-ban új székhelyet is kapott 24 osztályteremmel a Romană tér közelében, nagyon sok magyar értelmiségi választotta tehát inkább ezt az iskolát, amely egy európai rangú idegen nyelv elsajátítását is lehetővé tette. Jelentős része a magyar családok gyermekeinek már nem is beszélt magyarul, ezt Rostás Zoltán is megállapította a 80-as évek Bukarestjének multikulturalitása tanulmányozása közben: a főváros egy óriási olvasztókemence volt, amelyben minden kisebbség beolvadt. Az e téren folytatott kutatásainak anyaga sajnos elveszett, a kommunista korszakban nem jelenhetett meg. Az 1979–1980-as iskolai statisztikák igazolják a magyarok asszimilációját. Romániában az alsó- és középfokú oktatásban 212 767 tanuló járt magyar tannyelvű osztályba, további 83 885 magyar tanult román osztályban. Nem áll rendelkezésünkre külön bukaresti statisztika. A sajtónak mint propagandaeszköznek jelentős szerepe volt az új demokrácia megerősítésében és hatalmon tartásában. Rá hárult a népi demokrácia győzelmeinek népszerűsítése, a pártvezérek magasztalása, a nép ellenségeinek, a reakciós és fasiszta elemeknek a leleplezése, a Szovjetunió és a szocialista társadalmi rend felsőbbrendűségének hangoztatása és a háborús uszító imperialista hatalom gyalázása. A kommunista kiadványok manipuláló hatása rendkívüli volt, bárki életét tönkretehette, ha a nép ellenségeként bélyegezték meg, ugyanakkor hatalmas presztízsre tehetett szert az, akit a párt ügyében hasznosként ítéltek meg. (folytatjuk) JÁNOS ANDRÁS fordítása Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2017. szeptember 18.Kihívást jelent a metropolisz övezetek felzárkóztatásaA Babeş–Bolyai Tudományegyetem a Regional Studies Association (Regionális Tudományi Társaság) nagy-britanniai részlegének közreműködésével szervezett konferenciát szeptember 10–13. között Regionális polarizáció és egyenlőtlen fejlődés Közép-Kelet-Európában. Területalapú innovatív politika kihívásai címmel Kolozsváron. A konferencián számos romániai és külföldi kutató tartott előadást a témában arról, hogyan lehetne csökkenteni a különböző régiók közötti gazdasági különbségeket, milyen technikákkal, politikával lehet felzárkóztatni a falvakat, de bemutatták azt is, hogyan működik egy okos város, vagy hogyan üzemel a japán tömegközlekedés. A Kolozsvár fejlesztése címet viselő előadástömbben olyan kutatások eredményeit mutatták be kolozsvári és bukaresti doktoranduszok, amelyek a város fellendülését járták körül, illetve reflektáltak a fejlődés következményeire, amelyekhez a város eddig képtelen volt alkalmazkodni. Sorra buknak meg a metropolisz övezet fejlesztését célzó tervek Radu-Matei Cocheci a Ion Mincu Műépítészeti Egyetem doktorandusza Csökkenteni a területi egyenlőtlenségeket: rés Kolozsvár metropolisz övezetének stratégiai tervei és kivitelezési eredményei között címmel tartott előadást a konferencián. A kolozsvári metropolisz övezetét érintő változásokat és az övezet fejlesztését célzó projektet felmérő kutatást Radu-Matei Cocheci Sabina Dimitriuval a Ion Mincu Műépítészeti Egyetem doktoranduszával és az Urbasofia cég ügyvezető igazgatójával közösen készítette. A kutató röviden vázolta az Európai Unió kohéziós politikáját, amely megoldást keres a régiók, térségek közötti egyenlőtlenségek eltüntetésére, és amelynek célja a rurális övezetek felzárkóztatása. Az EU kohéziós politikáját Romániában is alkalmazni kéne, ám ennek bevezetését itt számos dolog akadályozza, mint a centralizáltság, a bürokrácia, vagy a menedzselésbeli tapasztalatok hiánya. Az előadó kiemelte: a gazdasági egyenlőtlenség, a régiók közti különbségek eltüntetését a 2007-ben kezdődő gazdasági válság még nehezebbé tette, de legalábbis nem segítette a politika életbe ültetését. A doktorandusz elmondta: Romániában jelenleg nyolc fontos régió van, mindegyiknek van egy-egy pólusa, az észak-nyugati régió központja Kolozsvár. A kincses város a második legnagyobb és legfontosabb város Romániában, amelynek fejlődését, átalakulását mérték fel a kutatók a 2007 és 2015 közötti időszakban több szemszögből: népességnövekedés, lakások, turistaforgalom stb. A kutatók adatai szerint a lakások száma az elemzett időszakban 27%-al nőtt Kolozsváron és környékén, a leglátványosabb mértékben Szászfenes fejlődött. A metropolisz övetezhez tartozó településen 418%-al nőtt a lakások száma, a második helyen Bács áll 75%-al, ezt követi Apahida 59%-al. A turistaszálláshelyek száma is megugrott az elemzett időszakban, 2007 és 2015 között ezek száma 47%-al gyarapodott. A robbanásszerű fejlődéshez nem tudott minden téren felzárkózni a város, a kutatók számos problémára hívták fel a figyelmet. A dolgozó lakosság még mindig a városban, és nem a metropolisz övetezben lakik: 2015-ös adatok szerint a munkavállalók 92,6%-a Kolozsváron élt, igaz az arány pár százalékkal csökkent 2007-hez képest. A közszolgáltatások sem tudtak ehhez alkalmazkodni: a tanárok és orvosok száma nem fedi a lakosság igényeit. A kutatók arra is felhívták a figyelmet, hogy nagy a probléma a város- és metropoliszövezeti fejlesztési projektek körül. Ilyen a városi mobilitási, vagy a szociális intézmények fejlesztését, vagy a gazdasági versenyképesség növelését célzó projekt. Az ilyen fejlesztési projektek a városra, és nem a környező falvakra, metropolisz övezetre koncentrálnak, így ezek nem segítik elő azt, hogy csökkenjen, vagy eltűnjön az ezek közötti különbség. A metropolisz övezet fejlesztését célzó projekteket az elmúlt években nem sikerült megvalósítani. A kutatók szerint a metroplisz övezetet csak akkor lehet fejleszteni, ha az adminisztrációs egységek partnerségeket tudnak kötni, és együtt tudnak működni. A jelenleg érvényben levő szabályozások miatt Kolozsvár és Kolozs megye elnyomja a falvakat, és ameddig az adminisztrációs problémákra nem találnak megoldást, a metroplisz övezet nem tud felzárkózni a városhoz – összegezte előadása végén a kutató. A betelepülők egyenlítik ki a természetes szaporulat csökkenését A második előadás szorosan kapcsolódott az elsőhöz: Vlad Cocheci, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem doktorandusza Kolozsvárra költözés című előadásában szintén a kincses város népességnövekedését vizsgálta, a Kolozsvárra betelepülőkre koncentrálva. A doktorandusz kutatását a Ion Mincu Műépítészeti Egyetemen tanuló Andrei Mitreával készítette. Felmérték, hogyan változott Kolozsvár és a metropolisz övezet népessége 2002 és 2011 között: 2002-ben összesen 388 622 ember lakott Kolozsváron és vonzáskörzetében, ez a szám a szám 9 év alatt 413 041-re növekedett, ami 6%-os népességnövekedést jelent, nagyon eltérőt az országos adatoktól. A városban megközelítőleg 347 ezren laktak 2011-ben, ez a szám 2002-ben csak 317 ezer volt. A leglátványosabban, lakosság szempontjából is Szászfenes fejlődött: míg 2002-ben 7 ezer lakosa volt a településnek, ez a szám 2011-re megtriplázódott, ekkor már 22 ezer lakost számlált. Hasonló, de nem ekkora mértékű növekedés jellemzi a többi metropolisz övezethez tartozó települést is, mint Apahida vagy Bács. A természetes szaporulat Kolozsváron, Apahidán, és természetesen Szászfenesen pozitív (ebből a szempontból is itt a legnagyobb), viszont több településen, amely a metropolisz övezethez tartozik, negatív a természetes szaporulat, köztük Bácsban. A teljes övezet adatait vizsgálva negatív értékeket jegyeztek. A kutató kiemelte: évente 2442 betelepülőre volt szükség ahhoz, hogy ellensúlyozza a népesség fogyását. A doktorandusz szerint 2002 és 2011 között közel 79 ezer ember költözött a városba és vonzáskörzetébe, viszont több mint 50 ezer ember el is költözött onnan. Ki fizet a kolozsvári felsőoktatásért? Az előadás-sorozatot Andrei Chirca, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem doktoranduszának előadása zárta. Dan Tudor Lazăr és Cristian Marius Litan, BBTE oktatók és a doktorandusz közös kutatási eredményeit bemutató előadás A diákok kiadásai és mire tanít meg ez bennünket az egyetemi oktatás alulfinanszírozásáról. Bizonyíték egy felső-közép-bevételű országból címet viselte. A kutatás eredményei meglepték a hallgatóság külföldi tagjait, németországi és japán előadók csodálkoztak rá a helyzetre: miért is fizet a diák az oktatásért, és miért nem oldja meg az állam ezeket a problémákat, miért nem nyújt megoldást az egyetem a kolozsvári lakhatási problémákra – tették fel a külföldiek a jogos kérdéseket. A kutatók 2015-ben a BBTE-n tanuló, Kolozsváron tartózkodó diákok kiadásait mérték fel, online kérdőíves módszer használatával. Az BBTE-en 2015 végén megközelítőleg 50 ezer diák tanult, ezek közül a kolozsvári szakokra 27 754 egyetemista járt. A kérdőívet 1159 diák töltötte ki, alap, mesterképzéses diákok, és doktoranduszok egyaránt. A kutatók felmérték a diákok bevételeit – az egyetemi ösztöndíjakat, fizetésből számrazó jövedelmüket –, illetve kiadásaikat, hogy mennyit költenek havonta lakásra, tandíjra, ételre, szórakozásra, utazásra stb. A felmérésből kiderül: a válaszadók 58%-a nem dolgozik, nincs bevétele, így a kutatók arra következtetnek, ezeket a Kolozsváron tartozkodó diákokat a családjuk tartja fenn. Ők a családi kasszából fizetik a lakbért vagy a bentlakás árát, a szüleik pénzéből vesznek maguknak Kolozsváron ennivalót stb. A megkérdezettek csupán 20%-a dolgozik teljes munkaidőben, a válaszadók nagyrésze csak a magiszteri képzés alatt vállal munkát, az alapképzéses hallgatókra ez nem jellemző. A megkérdezettek kisebb része vállal részmunkaidős állást. A kutatók felmérték többek között azt, hogy a kolozsvári BBTE-s egyetemisták mennyit költenek évente lakbérre, ételre vagy szórakozásra, majd ezt összehasonlították az egyetem éves kiadásaival, illetve bevételével. A doktorandusz elmondta: a Babeş–Bolyai Tudományegyetem 2015-ben megközelítőleg 44 millió euró állami támogatásban részesült, ez a bevételeinek 54%-át tette ki. Ezzel szemben az intézmény éves összkiadása megközelítőleg 77 millió euró volt, a BBTE diákjai viszont ugyanabban az évben 1,83-szor többet költöttek, hozzávetőlegesen 141 millió eurót kolozsvári tartózkodásuk idején. Ez az összeg megközelítőleg 100 millió euróval több, mint amennyit az állam fordít az oktatásukra. Így jogosan tette fel a kérdést a kutató az előadása végén: végül is ki fizet a felsőoktatásért? A külföldről érkező hallgatóságot – szintén kutatók – a legjobban a kolozsvári lakhatási probléma lepte meg: nem értették, miért nem tesz semmit az állam a jobb és olcsóbb lakhatási körülmények megteremtéséért, miért nem fektet az egyetem új bentlakások építésébe, így mérsékelve ezzel a kolozsvári diákok egyik lakhatási kiadásait. Sarány Orsolya / Szabadság (Kolozsvár) lapozás: 1-12
(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||
